József pedig az õ atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá õt. 

  És megparancsolá József az õ szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az õ atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt. 

  Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siraták õt az Égyiptombeliek hetven napig. 

  És elmúlának az õ siratásának napjai, és szóla József a Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok elõttetek, szóljatok kérlek a Faraónak, mondván: 

  Az én atyám engem megesketett, mondván: Ímé én meghalok; az én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem. Most hát kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután visszatérek. 

  És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te atyádat, a mint megesketett téged. 

  Elméne azért József, hogy az õ atyját eltemesse, és vele együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az õ házának vénei és Égyiptom földének minden vénei. 

  Józsefnek is egész háznépe; és az õ bátyjai, és az õ atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a Gósen földén. 

  Felmenének annakfelette õ vele szekerek is és lovagok, úgy hogy igen nagy sereg vala. 

  Mikor eljutának Atád szérûjéhez, mely a Jordánon túl van, nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá az õ atyját. 

  És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a gyászt Atád szérûjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek. Azért nevezék azt a helyet Ábel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van. 

  Aképen cselekedének azért [Jákóbbal] az õ fiai, a miképen megparancsolta vala nékik. 

  Elvivék ugyanis õt az õ fiai Kanaán földére és eltemeték õt a Makpelah mezõnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezõvel együtt temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében. 

  És visszatére József Égyiptomba, õ, és az õ atyjafiai, és mind azok, kik vele fölmentek vala az õ atyjának temetésére, minekutána eltemette az õ atyját. 

  A mint láták József bátyjai, hogy az õ atyjok meghalt, ezt mondják vala: Hátha gyûlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, a mit rajta elkövettünk. 

  Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az õ holta elõtt, mondván: 

  Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bûnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki. 

  Járulának pedig õ hozzá az õ testvérei is, és leborúlának elõtte és mondának: Ímé mi a te szolgáid [vagyunk]. 

  József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt [vagyok-é ]én? 

  Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, [de] Isten azt jóra gondolta [fordítani], hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa. 

  Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá õket és szívökre beszéle. 

  József pedig Égyiptomban lakozék; mind õ, mind az õ atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig. 

  És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei. 

  És monda József az õ testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földrõl arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. 

  És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet magatokkal. 

  És meghala József száz tíz esztendõs korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban.