Felele pedig Jób, és monda: 

  Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél? 

  Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki. 

  Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? 

  A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában. 

  A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek. 

  A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat. 

  A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. 

  A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait. 

  A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul. 

  Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre. 

  Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel? 

  Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is. 

  Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat? 

  A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz. 

  Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé; 

  A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet. 

  Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól. 

  Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot? 

  Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet. 

  Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet. 

  Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt! 

  Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását. 

  A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ? 

  Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót. 

  Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû. 

  Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek: 

  Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem. 

  Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába? 

  Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet: 

  Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem. 

  Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk. 

  Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között! 

  Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem: 

  Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!